Lejárt a biztonsági időkorlát. Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges. A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Ezen az oldalon partnereink bemutatkozó anyagait, valamint szakterületünkhöz kapcsolódó szakmai információit helyeztük el.
A dokumentumok között termékismertetőket, alkalmazási előiratokat, kutatási eredményekről, szakmai újdonságokról szóló beszámolókat találnak a megfelelő jogosultsági szinttel rendelkező látogatóink.
Partnereink logóira kattintva felkereshetik önálló web oldalaikat is, ahol további részletes információkat olvashatnak tevékenységükről, termékeikről.
Fontos: A dokumentumokban szereplő információk NEM a IntelliMed Hungária Kft. hivatalos álláspontját jelentik!
Az IntelliMed kiemelten fontos partnerei azok az Orvos-társaságok, melyek az elmúlt években partnerségi kapcsolatot építettek velünk ki. Ehhez biztos hátteret az nyújtott/nyújt, hogy az általunk szolgáltatott technológiai háttér segítségével, velünk együtt építették ki elektronikus kommunikációs rendszereiket, megoldásaikat. Folyamatosan, aktívan közreműködünk további elképzeléseik megvalósításában is. Jelenleg már közel 60 orvos-szakmai társaság használja hátteréül megoldásainkat.
Az iroda munkatársai több mint két évtizede foglalkoznak hazai és nemzetközi konferenciák, kongresszusok, szakmai találkozók előkészítésével és teljes körű lebonyolításával.
A fiatalos és dinamikus csapat tökéletesen felkészült szakmai (turisztikai-, vendéglátóipari-, rendezvényszervezési) elméleti és gyakorlati hátterét ötvözte az elmúlt évek tapasztalataival.
Mobilitásukat tükrözi, hogy nem csak Szegeden, hanem országosan több városban is (Budapest, Székesfehérvár, Siófok, Pécs,) szervezett illetve szervez rendezvényeket.
A megbízók elképzelésének teljes mértékben eleget téve nemcsak a tudományos rendezvények szervezési, pénzügyi, adminisztrációs feladatait, valamint a tudományos program összeállítását végzi, hanem a kapcsolódó társasági rendezvények színvonalas megvalósításáról is gondoskodik.
A szolgáltatói rendszer (szállodák, vendéglátó és szórakoztató egységek), széles spektrumának köszönhetően mindig a rendezvény jellegének legmegfelelőbb partnereket ajánlják.
A referenciák között orvos konferenciák mellett fizikus, biológus, genetikai, nyelvészeti és energetikai rendezvények is találhatók. A szervezés és lebonyolítás teljes időtartama alatt biztosított az elektronikus on-line kapcsolattartás és ügyintézés. Alkalmazzák az Intellimed Kft. társasági tagsági és absztrakt-beküldő rendszerét.
A megrendelőknek és résztvevőknek a rendezvényszervezések alkalmával szakmai tudásuk és szívük legjavát nyújtják. Preferenciájuk „Korrektség, precizitás, elégedett megbízó és vendég”
A rendszerváltás az Observert a Magyar Hirdető Vállalat (MAHIR) egyik osztályaként találta. Amikor Magyarországon 1991-ben újra önálló lett a Vadnai-féle cég, és tucatnyi új családi vállalkozás alakult ezen a piacon, a világ 15-20 évvel előttünk állt technikában. Hála a sajátos magyar reformpolitikának, a keleti tömbből csak az Observer volt a nemzetközi sajtófigyelő szervezet, a FIBEP tagja, ezért már akkor kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. A cég 1992-ben - osztrák közreműködéssel - korlátolt felelősségű társasággá alakult. A foglalkoztatottak száma jelenleg 120 fő, a hazai munkaerő aránya 100%. Az Observer vezetése az évek során mindig elsődleges feladatának tekintette, hogy full-szervízt nyújtson megrendelőinek. Ennek köszönhető, hogy a technikai fejlődést követve Magyarországon egyedülálló - és Európában is kivételesnek számító - módon a komplex médiafigyelést folyamatosan elektronizálja. Az Observer mintegy 5 éve határozta el, hogy a médiafigyelés területén is megmutatkozó computeres kihívásoknak úgy próbál megfelelni, hogy egy óriási beruházással ezeknek elébe megy. Külföldi példából kiindulva egy hazai fejlesztésű, EU-kompatibilis szoftverrendszer épült fel, amely forradalmian új megoldásokat kínál a médiafigyelésben. A keresőprogramok segítségével szinte a teljes magyar sajtó (a nyomtatott, az elektronikus és az online médiumok) anyagai feltárhatóak és elérhetőek. A keresőrendszerekbe a rádió-televízió műsorok leiratai 1997 óta, a nyomtatott újságok és az on-line médiumok cikkei 2000-től folyamatosan kerülnek bele. Ezen programcsalád kifejlesztéséért az OBSERVER 2000-ben COMPFAIR-díjat kapott. Nagy örömünkre szolgál, hogy keresőrendszereinket - mint a jövő információszolgáltatásának jelenlegi legkorszerűbb módját - mind több megrendelőnk használja megelégedéssel, többek között: MSZP Parlamenti Frakció, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Külügyminisztérium, Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium, Magyar Állami Operaház, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzeti Autópálya Rt.
A SpringMed Kiadó hat éve kezdte meg tevékenységét azzal a céllal, hogy minőségi egészségügyi ismeretterjesztő, egészségnevelő és orvosi kiadványokat hozzon létre – felismerve azt az igényt, hogy a betegek és hozzátartozóik szeretnének többet tudni a betegségükről, egészségügyi problémáikról, tehát saját sorsukat igyekeznek „jobban kézben tartani”.
A Springmed és az IntelliMed együttműködésével kialakított SpringMed betegtájékoztató modul létrehozásával ezt a célt szeretnénk közösen, szélesebb körben megvalósítani.
A kiadó több mint tíz indikációban több mint száz egészségügyi ismeretterjesztő könyvet és rövid betegtájékoztatót hozott létre a szakmai társaságok aktív közreműködésével.
A Springmed betegtájékoztató modul lehetővé teszi, hogy háttérrendszerünket használó közel 60 orvostársasági Web-rendszerben ezek a professzionális betegtájékoztató kiadványok elérhetőek, megtekinthetőek legyenek.
A modul szolgáltatásai megtekinthetőek a képre kattintva!
A jacsomediával az elmúlt évek során néhány területen sikeres munka-együttműködést alakított ki az IntelliMed, így fontos és elismert partnerünkké váltak.
A Planiméter és az IntelliMed együttműködése Web alapú adatgyűjtő rendszerek és kapcsolódó biostatisztikai elemzések területén:
A klinikai vizsgálatok, post-marketing felmérések egyre gyorsuló ütemben kerülnek át az internetre: a papíralapú kutatásokat on-line adatgyűjtő rendszerek váltják fel.
Ezt felismerve fogott össze a magyar piac két meghatározó szereplője, az IntelliMed Kft. (egészségügyi irányultságú webes rendszerek, on-line adatgyűjtő rendszerek), illetve a Planiméter Kft. (biostatisztikai szolgáltatások), hogy egy olyan szolgáltatáscsomagot dolgozzon ki a gyógyszeripar részére, amely egyesíti a korszerű webes technológiák alkalmazásából fakadó előnyöket a klasszikus biostatisztikai lehetőségekkel.
A szolgáltatás használatával jelenlegi és jövőbeni partnereink a ma Magyarországon elérhető legprofesszionálisabb szolgáltatást kaphatják, amennyiben Internet alapú adatgyűjtő rendszereket és ezekre alapuló biostatisztikai számításokat, elemzéseket kívánnak egészségügyi területen, orvosi vonalon megvalósítani.
További részletek a szolgáltatásról a kapcsolódó dokumentumban olvashatóak.
A Microsoft hisz abban, hogy termékei megkönnyítik az internet-alapú számítástechnika használatát és a kommunikációt az egyéni és a vállalati felhasználók számára. Olyan szoftverek kifejlesztésére törekszünk, amelyek segítik a technológia beépülését a mindennapi életbe.
A Microsoft alapítóinak elképzelése az volt, hogy olyan eszközöket adjanak az emberek kezébe, amelyek segítségével új és értékes dolgokat tudnak létrehozni. Az elmúlt három évtized során folyamatosan ezt tartottuk szem előtt, így ezen az elképzelésen alapszik a Microsoft küldetése is:
„Küldetésünk, hogy az embereket és vállalatokat világszerte hozzásegítsük a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásához.”
A Microsoft küldetése, hogy lehetővé tegye az egyének és a vállalkozások számára a bennük rejlő lehetőségek maximális kihasználását. Vállalatunkat is ebben a szellemben, innovatív szoftvereinkre és szolgáltatásainkra alapozva építettük fel, hiszen az általunk kínált technológia eredményesebbé teszi az emberek munkáját, tevékenységét. Azonban küldetésünk, értékeink iránti elkötelezettségünk ennél jóval messzebbre mutat. Hiszünk abban, hogy minden sikeres vállalat felelőssége, hogy erőforrásait, befolyását felhasználva pozitív hatást gyakoroljon környezetére.
Nemzeti vagyonleltárt hoz létre az egészségügyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Balog Zoltán miniszter az InfoRádiónak azt mondta: kórházbezárások...>> Magyar Orvosi Kamara hírei
[ 2012.05.17. ]
Minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Csaknem 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság...>> Magyar Stroke Társaság hírei
[ 2012.05.17. ]
2013. január 31-től február 3-ig Barcelonában kerül megrendezésre a második Prehypertonia és cardiometabolikus szindróma kongresszus.
A...>> Magyar Hypertonia Társaság hírei
[ 2012.05.17. ]
A június 14-16. között megrendezésre kerülő MTT 57. Nagygyűlés és 100 éves Centenáriumi Emlékülés részletes programja és az áttekintő program már megtalálható...>> Magyar Tüdőgyógyász Társaság hírei
[ 2012.05.17. ]
Javasoljuk, hogy az oldalt a könnyebb rendszeres elérhetőség érdekében tegye a "kedvencek" közé. [ Kattintson ide ]